- A szégyen nem én vagyok -
Egy látens szégyenérzet sokáig úgy élt bennem, mint egy láthatatlan bélyeg, öntudatlanul ott volt minden gondolatomban, minden döntésemben, minden lépésemben. Csendben gúzsba kötött és anélkül, hogy észrevettem volna megakadályozta, hogy igazán fejlődjek, és a kiteljesedés irányába haladjak.
Ma már látom, hogy a szégyen nem az én igazságom, nem az én lényem része - hanem egy régi, örökölt minta- amely valamikor megpróbált megvédeni, de mára csak visszatart.
Önismereti utamon lassan megtanultam rálátni nem ellenségképként, hanem üzenetként. Megmutatta, hol nem szeretem még eléggé önmagam, hol nem fogadom el még mindig a saját fényemet. Ahogy elkezdtem magamnak megengedni ezt a lehúzó érzést is, úgy kezdett el fokozatosan feloldódni.
A szégyenérzet egy olyan tudatszint, ami leválaszt a valódi (rejtett) Én-ről, szexuális értelemben is. Ha a szexualitásunk tele van félelmekkel, szégyenérzettel érthetetlen önszabotázs folyamatokban találhatjuk magunkat, s bennünk mindezek feloldódása nem egy hirtelen pillanat, hanem egy finom, belső ébredés. Amikor valóban felismered, hogy a lényed erősebb és több, mint az összes félelem együtt, és a valódi Önmagad nem ítél, csak tapasztal.
Ahogy egyre több szeretettel fordulok önmagam felé, úgy alakul át lassan minden. Helyet adva a szabadságnak, az önbizalomnak, és annak a csendes erőnek, ami mindannyiunkban ott él, és ma már tudom: a szégyen nem én vagyok.
(Saját fotó)